Krizishelyzetből a normalis életbe

Eva kérte az imát

Lejár: 2026. 11. 08.

Kedves Imacsoport! 

Súlyos krízishelyzetben vagyok, és sürgős közbenjáró imát kérek az életemért. Jelenleg egy mérgező és fizikailag is veszélyes albérletben élek, amiből a súlyos anyagi helyzetem és a pénztelenség miatt emberi ésszel látszólag nincs kiút. Teljesen egyedül vagyok, nincsen családom, senkim sem él már, akihez fordulhatnék, és a régi barátok is elmaradtak mellőlem. Úgy érzem, összecsaptak a hullámok a fejem felett.

Mögöttem van egy nehéz szellemi elszakadás is: ott kellett hagynom a korábbi gyülekezetemet, mert a szószékről olyan politikai narratívát kezdtek hirdetni, ami teljesen ellentétes volt azzal, amit személyesen a belsőmben kaptam Istentől. Bár emiatt most emberi és gyülekezeti háttér nélkül maradtam, hű akarok maradni a tiszta, belső isteni hanghoz.

A szívemben makacsul hordozok egy isteni ígéretet egy szerelmi házasság helyreállításáról, a fizikai távolságok eltörléséről, és arról, hogy az elrabolt, emberileg teljesen halottnak tűnő álmok újra életre kelnek, még akkor is, ha ez a jelenlegi helyzetben teljesen lehetetlennek tűnik.

Kérlek, imádkozzatok értem:
- Azonnali, hirtelen isteni szabadulásért és biztonságos lakhatásért ebből a veszélyes környezetből.
- Anyagi áttörésért és gondoskodásért a teljes üresség és tehetetlenség közepette.
- Szellemi védelemért, megerősödésért a gyülekezeti csalódás után, és hogy hűségesen megmaradjak az isteni úton.
- Isten vezetéséért, hogy miután kiszabadultam innen, megtaláljam az új, tiszta szellemi otthonomat: egy olyan budapesti gyülekezetet, amely mentes a politikai megalkuvásoktól, és ahol szabadságban szolgálhatom az Urat.
- A halottnak tűnő álmok és ígéretek természetfeletti feltámadásáért.

Köszönöm a szent szövetséges imátokat!