Gyászban vagyunk két éve, beteg gyermekemmel, aki nem tud dolgozni, sőt bár felnőtt koru, min. támogatást kap amiből nem tud gondoskodni 

magáról, mig élek segitem, de nagyon megvisel e tudat, ami még fájóbb nem tud imádkozni, sajnos nem tanitottam meg, én

vallásos nevelést kaptam,  apám alkoholba fojtotta bánatát, rossz lett a házassága, pedig pap akart lenni, a cölibátust nem tudta

vállalni, igy lettünk 3 an gyerekek, én a legidősebb, voltam felelős a két kisebb testvéremért, napi esti beszámoló, árulkodás után, 

amit a hugomnak köszönhetek, bizalmas dolgaim elmondta, igy fizikai bántalmazásban nőttem fel, alkoholos hatásban, a fárasztó munka után, 

igy a vallást nem gyakoroltam, nem volt hiteles a félelem amiben éltünk, pánik beteg lettem, testvéreimmel szétszéledtünk, véletlen találtam rátok, isteni gondviselésnek érzem, a gödörnél egyedül állva, üresen fejben, lélekben, kértem hogyan tovább, gyermekem hátul, pár ismerős után, ekkor megszólalt egy hang, figyeld az atyát, ott vagyok vele, azóta hiszem, tudom, hogy Isten mindig velem volt, van, csak a bennem dúló zaj, harc a napi pánik menekülésben is vigyázott rám, de most jutott el hozzám, lelkemig hatoló  igazság, a valóság, hogy Isten van, segit,  bocsánatát kérve súlyos bűneimért, gyermekem nem ismeri Őt, apja is alkoholista lett, igy életem megpecsételve, egyedüli fizetésből sem válni, sem lakni nem lehet, igy maradtunk ˇˇcsaládkéntˇˇ, amitől gyermekem is beteg lett, sőt kamaszként 2x is gyógyszereit bevette, és 2x sikerült megmentenem,

időben szólt, a második esetnél már alig élt ugy találtam rá.