
Nagyon fájó dolog az életemben, hogy édesanyám nem tudja elfogadni a páromat, akit a kapcsolatunk elején pedig még nagyon kedvelt, de utána mint derült égből a villámcsapás, 180 fokos fordulatot vett a hozzáállása. Többször próbáltam vele erről beszélgetni, nyomós indokokat nem mondott, ráadásul a beszélgetés mindig vitába és sírásba fordult át. Úgy érzem, ez már nem csak az anyukámmal való kapcsolatomat mérgezi, de a párommal való kapcsolatomra is rányomja a bélyegét. Jövőre tervezzük az esküvőt, és teljesen el vagyok keseredve, hogy milyen lesz így a jövő, ha anyukám ennyire elutasító? Kérlek, imádkozzatok azért, hogy ez a helyzet jó irányba forduljon, békesség legyen közöttünk, anyukám szíve megenyhüljön, és fogadja el a páromat és a kettőnk kapcsolatát, legyen támogató felénk. Köszönöm szépen előre is!